.
 
Dráva-medence
Kistérségek
Térképek
Természet
Látnivalók
Eseménynaptár
Népművészet
Neves személyek
Szálláshelyek
Közérdekű címek
Hasznos linkek
Kapcsolat
 
Rólunk írták
Filmek
Hírek
Kiadványok
deldunantul.hu
         
Népművészet/Sellyei kistérség
Első oldal | Előző oldal | 1 | 2 | 3 | Következő oldal | Utolsó oldal

Sellye térsége - Az Ormánság (3. oldal)

A népi kisiparosok közül a bundavarró szűcs volt jelentősebb, de a sellyei fazekas és mézeskalácsos, valamint a kékfestő is említést érdemel. A legtöbb mesterséget önellátó háziiparszerűen űzték.
Népdalkincsük nagyon gazdag, népköltészetük jelentős. Népi játékaik igen változatosak voltak, néhányról Magyarország más területeiről nincs tudomásunk (kópiskolás, karikabotozás stb.) Népszokásai közül kiemelkedők a lakodalom és a fársángoló, mely utóbbi a regölés töredékeit is őrzi.
A leányok szőlőőrzése is ormánsági gyakorlat volt. Az ormánsági falvak sík határában egykor nem volt szőlő, az ormánságiak szőlői a viszlai és azzal szomszédos "hegyeken" voltak. A leányok a távolabbi falvakból is kijártak szőlőt őrizni. A Külső-Drávaszögben levő terehegyi, harkányi hegyen is voltak ormánsági szőlők. Ide a helybeli, valamint a többi külső-drávaszögi falvak leányai nem jártak szőlőt őrizni, de az ormánságiak igen, még távolabbról is.
Az elhatárolás egy másik kritériuma a táplálkozás. A táplálkozás terén találkozunk olyan ételféleségekkel, melyek, - ha nem is annyira, mint a népviselet- egy-egy néprajzi csoport jellegzetességei lehetnek. Így a "főttperec" egyik elkészítési módjában, ormánsági specialitás. Ormánságban, főként a nyugati részén, a múltban az egyik legkedveltebb ünnepi sütemény volt. A megyében másutt nem ismerik. A fehérhurka szintén ormánsági jellegzetesség, bár rajta kívül több helyen előfordul - leginkább reformátusok körében - ezért "kálomista hurkának" is nevezik, de sehol sem olyan általános, még napjainkban sem, mint az Ormánságban. A tüdőskolbász térségünkön kívül szinte ismeretlen.
Még az építkezésben is található néprajzi csoport jegy. Mivel a Dráva áradásai, kiöntései gyakran kárt okoztak, a falvak a magasabb részekre a dombokra települtek. A jellegzetes ormánsági települési forma az egyutcás falu, jobbról-balról egy-egy házsorral. A településekre jellemző volt a keskeny, szűk telek, a kémény nélküli házak. A háznak nem ástak fundamentumot, helyette téglalap alakban négy talpgerendát helyeztek a földre. A ház nagyságát az erdőben kitermelt fa hossza határozta meg. A talpgerendák és koszorúgerendák közé karókat állítottak A karók közeit vesszővel fonták be, a vesszőfalat kívül-belül sárral tapasztották Az Ormánságban például a vályog- és vertfalu házakon általános volt az utcára nyíló, díszesen faragott tornácajtó. A talpasházak utcai oromfalát legtöbbször tapasztották és meszelték, a szegényebbek szabadon hagyták a vesszőfonást. A házakat zsúppal, ritkábban náddal fedték. A régi ház háromosztatú volt. Középen helyezkedett el a konyha, innen az utca felé nyílott a lakószoba, a konyha másik oldalán volt a kamra. A konyhában állt a szabadkémény alatt a sütőkemence, ennek padkáján főzték az ételt. A sütéshez főzéshez bográcsot, vaslábat, nyársat stb. használtak. A szoba berendezéséhez a festett ágy, asztal, sarokpad, faragott székek, szökröny, szemeskályha tartozott. A bibliát és a kalendáriumot a mestergerendán tartották A lakóházzal szemben az udvaron álltak a kamrák. Ezek az építmények a fiatal házasok hálóhelyei voltak mindaddig, míg gyermekük nem született.
Jellegzetes berendezési tárgy volt az ácsolt láda, helyi elnevezése szökröny. Keményfából készült, többnyire bükkből illetve tölgyből. Ezek bárddal megmunkált, zsilipelt összeállítású, a részek egymásba eresztésével készült bútorok A szökröny külsejét kizárólag bevésett vagy karcolt (hornyolt) geometrikus díszek ékítik Az ormánsági ácsolt ládák már a 19. század derekán pácolással sötétbarna vagy vöröses barna alapot kaptak és az egyes motívumelemeket kékesfekete festékkel színezték. Fedelük hangsúlyozottan nyeregtető formájú. Ebben is különböznek a régión kívüliektől, ahol a fedél enyhe lejtésű, vagy teljesen lapos és hiányzik a végeken álló négy bibó (szarv). A ládában tartották az újasszony kelengyéjét, majd idővel a család ruházatát is. Később a ládák másodlagos használatában élelem, majd állati eleség tárolására szolgáltak.
A 19. század közepe táján elkezdődő "egykézés" a lélekszámukat erősen megapasztotta. Az üresen maradt portákra különböző helyekről - elsősorban az Alföldről - katolikus magyar családok telepedtek.
A késő középkorban országos viszonylatban is kiemelkedő szintű baranyai táj e vidéke a törökellenes felszabadító háborúktól a közelmúltig feltartózhatatlanul periférikussá vált, ármentesítése, közlekedéshálózata, kereskedelmi kapcsolatrendszere, iskolahálózata nem épült ki korszerű szinten. Ezért a 19. század második felétől, de különösen a 20. század első felében a szépirodalom a publicisztika és a néprajz érdeklődésének kereszttüzébe kerülve országosan ismertté vált.

Szerző: Begovácz Rózsa etnográfus

Első oldal | Előző oldal | 1 | 2 | 3 | Következő oldal | Utolsó oldal

Készült "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" projekt keretében.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg.
A Magyar Turizmus Zrt megbízásából készítette az Integranet Kft.