.
 
Dráva-medence
Kistérségek
Térképek
Természet
Látnivalók
Eseménynaptár
Népművészet
Neves személyek
Szálláshelyek
Közérdekű címek
Hasznos linkek
Kapcsolat
 
Rólunk írták
Filmek
Hírek
Kiadványok
deldunantul.hu
         
Népművészet/Csurgói kistérség
Első oldal | Előző oldal | 1 | 2 | 3 | Következő oldal | Utolsó oldal

A csurgó kistérség néprajzi jellemzői (2. oldal)

Az emberélet fordulóinak népszokásai, hiedelmei: Az újszülöttet rögtön világra jötte és megmosdatása után ellátták már a rontás elleni védekezés eszközeivel. Ez legtöbbször vörös színű gyöngysor, a bal karra kötött piros szalag, cérna, esetleg a bölcsőre aggatott piros pántlika volt. Ezt mind a horvát, mind a magyar népesség gyakorolta. A helyi lakodalmak számos vidám népszokásban bővelkedtek: jelentős volt a berzencei zászlós (,,ászlós") lakodalom. Ekkor négy katonaviselt legényt szemeltek ki a lakodalmasok, hogy ők vigyék végig a nászmenetben a négy felpántlikázott zászlót. A legények a lagzi napján szépen felöltöztek, mellényük egyik oldalára kasmírkendőt tűztek, s egészen a menyecsketáncig nem is ülhettek le. Ez a szép szokás az 1960-as évekig fennmaradt, újabban hagyományőrzők próbálják ismét bevezetni. Vidámságra adtak okot a helyi lakodalmak alkalmával a vőfélyek csípős, meglehetősen trágár felköszöntései, étekversei is. Akárcsak a megye többi részében, helyenként itt is megjelentek a délszláv közvetítéssel átkerült termékenységet fokozó lakodalmi játékok. A halál közeledését sok idős Csurgó környéki ember ünnepekhez kötötte: ,,Ez volt az én utolsó karácsonyom.", ,,Ez volt az én utolsó disznóölésem.", mondogatták. Erős volt a halált jósló álmokba vetett hit, s elmúlást jósolt a kuvik szava, a vonító kutya, de az udvarban nyugtalanul kotyogó tyúk is. Haláleset alkalmával a halottat illően felravatalozták, a koporsóba tették kedves tárgyait, s mellé szentképet, olvasót, feszületet. A temetés után torral emlékeztek meg az elhunytról, amire illett meghívni a papot és a kántort is.

A helyi néphit babonás alakjai: A csurgói kistérségben egykor igencsak erős volt a boszorkányba vetett hit. Ez a hiedelem-alak legtöbbször rút öregasszony képében öltött testet. Különösen az egyedül élő, idős özvegyasszonyok estek boszorkány hírébe, akiknek szemmel verést, és rontást tulajdonítottak. Ez utóbbi ellen többek között piros színű szalag hordásával, szent szimbólumokkal, feszülettel lehetett védekezni, illetve az ártó boszorkányt bizonyos napokon kóró segítségével meg is lehetett ,,csapni", azaz megsebezni. Sok helyütt véltek látni régebben ,,tüzes embereket", azaz holtuk után lángoló emberalak formájában kísértő szellemeket. A gyermekeket a ,,bakurásszal" vagy a ,,bakrókával" ijesztgették. Mindkét gyermekijesztő lényt a szülők a gyermek engedelmességre kényszerítésénél használták fel.

A kistérség népi építészete: A csurgó környéki népi építészet egységesnek mondható, mivel az egész tájegységben ugyanazok a módszerek, felhasznált anyagok figyelhetőek meg, különösebb horvát-magyar jellegzetességek nélkül. A fában gazdag területnek megfelelően a jó minőségű épületfák adták az épülő házak alapjait. Itt a házak ,,vázát" a talpas sövényfal jelentette, amit egy fagerendákból készült alapszerkezet, az ebbe belecsapolt kisebb oldalgerendák, végül az ezek közé befont ágak, a ,,sövény" alkotott. Erre tapasztották rá a vályog,- vagy tömésfalat. Újabban már ,,fecskefalat" is raktak, ami úgy készült, hogy törekkel-polyvával elegyítették a vályoggömböket, és ezeket építették be. Az elkészült falakat kívül-belül meszelték. Úgynevezett szarufás eljárással készült a tetőszerkezet, vagyis az önhordó, fedéltartó gerendák alkották magát a tetővázat. A ,,támasztott szarufa" viszonylag új találmány - a szarufa végeit a keresztgerendákba csapolták -, amely hamar elterjedt a térségben, mivel nagyobb stabilitást biztosított. A paraszti házakat zsúptető borította. Gyakori volt a kétszobás ház (melyben volt egy ,,tisztaszoba" is, amit nem használtak, hanem a reprezentatív holmikat, szépen felvetett ágyat tároltak benne), ám a szegényebb családok csak egyetlen nagyobb szobában laktak. Jellegzetesen somogyi épületrész volt a füstöskonyha, azaz egy szabad tűzhellyel rendelkező főzőhelyiség, melyből a füst vagy az ablakon keresztül, vagy valamilyen kisebb nyíláson át távozott. Télen kemencével, a módosabbak cserépkályhával fűtöttek. A bútorokat helyi asztalos készítette, jobb módúak a vásárokat járták egyik-másik igényesebb darabért. Néprajzi érdekesség a horvát falvakban fellelhető vesszőfonással készült nagyméretű gazdasági épület, ilyenek például Berzencén a ,,kukoricás kasok." Tégla,- és kőépületeket egészen a 19. század végéig csak a polgári családok, a módosabb iparosok építettek, illetve a közösségi épületek, bíróházak, templomok is ezekből épültek.

A helyi kézművesség és a háziipar: Csurgó mezővárosa meglehetősen kiterjedt kézműves iparral rendelkezett. Ide tartozott többek között a helyi takácsipar, a fazekasság és a mézesbábosság, a szűrszabóság, de találhatunk itt boros gazdákat, méhészeket is. A városi kézművesek mind saját városukat, mind a környékbeli falvakat el tudták látni áruikkal. 1903-ban Fiedler János len,- és kenderszövet-üzemet is alapított itt. A háziipar alapjait a térségben a rostnövények termelése jelentette. Belső-Somogy ezen részén elsősorban a lentermesztés volt a jelentős. Pogányszentpéter két ok miatt is kiemelkedett ebből a szempontból: egyfelől a legnagyobb lentermesztő községnek számított, másfelől egyedül itt alkalmaztak ,,kétkaros tilót", azaz a lent egyszerre két alkalommal megtörő eszközt is. A házi textil a ruházkodás és a háztartási eszközök, kendők, takarók alapjául szolgált. Szövéssel rendkívül igényes, díszes textileket állítottak elő az asszonyok. Elsősorban piros és fekete fonállal szőttek (ez utóbbi a halottas textileknél volt gyakoribb). Legfőbb motívumaikat geometriai minták, valamint a tulipán, a rózsa, a szarvas és érdekességképpen a kétfejű Habsburg-sas alkotta. Sok esetben a helyi takácsoktól lesték el a mintákat, néha azokat mintakönyvekbe tették, és lányaiknak adták tovább. A stafírungba szánt textileket jobban díszítették, a szép szövés mellett még rojttal vagy horgolt csipkével is ellátták.
Igényes pásztorfaragásokat is találhatott itt a néprajzkutató. A juhászok és a tölgyerdőkben makkoltató somogyi kanászok maguknak készítették el díszes ostornyeleiket, kanászbaltáikat, só,- és gyufatartóikat, tükröseiket. Ezek közül többeket ólomberakás, vagy ,,spanyolozás", azaz fekete és vörös viasszal készített sajátos berakás díszített.

Első oldal | Előző oldal | 1 | 2 | 3 | Következő oldal | Utolsó oldal



Készült "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" projekt keretében.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg.
A Magyar Turizmus Zrt megbízásából készítette az Integranet Kft.