.
 
Dráva-medence
Kistérségek
Térképek
Természet
Látnivalók
Eseménynaptár
Népművészet
Neves személyek
Szálláshelyek
Közérdekű címek
Hasznos linkek
Kapcsolat
 
Rólunk írták
Filmek
Hírek
Kiadványok
deldunantul.hu
         
Természeti értékek

A sellyei kistérség természeti értékei

A sellyei kistérség földrajzilag nem határolható le pontosan, de gyakorlatilag a Dráva-sík középső részén helyezkedik el. Déli határa a felszínét kialakító Dráva, északi határa a Fekete-víz síkja. Keleten és Nyugaton a Dráva-sík túlnyúlik a kistérség határán. Felszínét a Dráva és a szél alakította ki. Ha kezünkbe vesszük az Ormánság térképét mindenütt zöld „patkók, kiflik” színesítik azt. Ezek valamikori Dráva holtágak maradványai. Nagyrészükben már víz sincs, vagy csak a csapadékos időszakokban találni bennük kevéske vizet. Ennek ellenére fontos természeti értéket képviselnek.

Morotvák, holtágak, lápok

Holtágak a folyók természetes úton lefűződött, vagy szabályozásokkor leválasztott kanyarulataiból keletkeznek. Jellemző tulajdonságuk, hogy a vízmozgás lassú, vagy egyáltalán nincs. A főmederrel csak időszakos a kapcsolat, amely az idők folyamán meg is szűnhet. Mivel a Dráva térségünkben szabályozott folyó, ezért új holtágak nem keletkezhetnek. A természetvédelem feladata, a még meglévő holtágak fenntartása. A kistérség legjelentősebb holtágai a folyószabályozáskor lettek elválasztva a főmedertől. Többségüknek nincs közvetlen kapcsolata a Drávával. Vizüket a talajvízből nyerik, esetleg valamelyik mesterségesen kialakított csatorna táplálja őket. A horgászvízként hasznosított holtágak halállománya elsősorban telepített hal, ponty (Cyprinus carpio), süllő (Sander lucioperca), csuka (Esox lucius), illetve keszegféle. Sok helyen jelentős állományai vannak a tájidegen törpeharcsának (Ameiurus sp.) és az ezüst kárásznak (Carassius gibelio). Az ezüstkárász napjainra helyenként teljesen kiszorította az őshonos arany- vagy sárkárászt (Carassius carassius). A növényzet ritkítása miatt számos vízbe telepítettek növényevő amurt (Ctenopharyngodon idella).

Kétéltűek jelentős szaporodó helyei a holtágak. Többek között pettyes- és tarajosgőte (Triturus vulgaris, T. dobrogicus), kecskebéka (Rana esculenta), vöröshasú unka (Bombina bombina) él a vízben. A környező területekről ide jön szaporodni a barna- és zöld varangy (Bufo bufo, B. viridis), a barna ásóbéka (Pelobates fuscus) az erdei béka (R. dalmatina) és a zöld levelibéka (Hyla arborea).

Hüllők közül rendszeresen látni a vízi- és a kockás siklót (Natrix natrix, N. tessellata), valamint egyetlen páncélos hüllőnket, a mocsári teknőst (Emis orbiculsris). A madárvilágból elsősorban a nádi énekeseket kell megemlíteni. Egész nyáron halljuk a nádirigó (Acrocephalus arundinaceus) recsegő és a foltos nádiposzáta (A. schoenobaenus) dallamos énekét. Fészkükbe előszeretettel rakja tojásait a kakukk (Cuculus canorus). A holtág partján álló fűzfákon függőcinege (Remiz pendulinus) művészi fészkét lengeti a szél. A védett növények közül holtágainkban él a rucaöröm (Salvinia natans), amely egy úszó vízipáfrány. További fontos természeti érték a tőzegpáfrány (Thelypteris palustris), a tündérfátyol (Nyphoides peltata), a fehér tündérrózsa (Nymphea alba), és a kálmos (Acorus calamus).

Nyugatról Kelet felé haladva a következő fontosabb holtágakat találjuk a kistérségben:

Drávafoktól ÉNY-ra találjuk a Nákói-mocsarat. E mocsár szerves kapcsolatban van a lakócsai holtág rendszerrel. Azon kevés holtágaink egyike, amelyet nem horgászvízként hasznosítanak. Helyi védett terület.

Felsőszentmártonnál közvetlen a falu alatt található a Mrtvica. A Drávával egy csatornán keresztül van kapcsolata, de a folyómeder mélyülése miatt a nagy árvizek alkalmával sem jut vízhez. Vízellátása jelenleg csak talajvízből van, így a környező mezőgazdasági területeken használt vegyszerek bemosódhatnak a holtágba. A település vízelvezető csatornái is ide vezetik az esővizet, illetve a holtág partján lévő ingatlanokról az állattartásból származó trágyalé bemosódhat a vízbe, növelve a tó tápanyagszintjét. A nem megfelelő vízminősége ellenére értékes élővilága van a holtágnak.

Drávasztára három holtággal büszkélkedhet. A Bresztik, a Vájás és az Ó-Dráva horgászvízként hasznosított holtág. Ezek közül a Vájás és az Ó-Dráva számít jelentős természeti értéknek.

A Piskói-tó szintén horgászvízként hasznosított holtág. Viszonylag közel található a Drávához, így áradáskor némi friss vizet biztosít a folyó.

A térség legjelentősebb lápterülete a Kisszentmártoni-láp. Kiterjedése és természeti értékei következtében helyi védett természeti terület. Égerlápjai április végén, május elején fehérek a tömegesen virágzó békalilomtól (Hottonia palustris). A partján lévő tölgy-kőris-szíl ligeterdő délceg szlavón tölgyeiről híres, amely a kocsányos tölgy (Quercus robur) változata.

Gyepek, rétek, legelők

A Dráva-síkon évszázadokon keresztül jelentős volt az állattartás. Az igénytelen, ridegen is tartható szürke marhák ezrei legelték, taposták a másra nem használható vízjárta gyepeket. Az erdőirtásokból kialakított kaszálókon jó minőségű széna termett. A folyószabályozások kezdetétől datálható a legelők és legelőerdők területének csökkenése. Napjainkra a legelők kiterjedése jelentősen csökkent, egy részüket beszántották, illetve az erdőtelepítési kampány sem kímélte őket. A magukra hagyott legelők elgyomosodtak (drávakeresztúri legelő), becserjésedtek (Vejti-Őstölgyes). Legelő szarvasmarhát csak a drávafoki és a zehi-pusztai legelőkön látni, illetve a gilvánfai és a csányoszrói északi legelőt juhok járják. Ezzel vége is a legeltetett gyepek felsorolásának. Drávasztára és Vejti között, a nyári gáton kialakított út mellett szépen művelt vérfüves (Sanguisorba officinalis) kaszálókat látunk. Jelentős tájképi és természetvédelmi értékkel bírnak a fáslegelők. Egykor évszázados kocsányos tölgyek és magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) alatt delelt a gulya. A fáslegelők legszebb képviselői a felsőszentmártoni és a gilvánfai fáslegelő. Utóbbin találhatók a Dráva-sík legnagyobb mezei szil (Ulmus minor) példányai, törzskerületük megközelíti a három métert. Idős tölgyek láthatók még Drávasztáránál, Kákicsnál.

Mocsárrétek közül meg kell említeni a helyi védett sellyei Kisrétet. Védett növényfajok tucatja található a területen. Szibériai nőszirom (Iris sibirica), nyári tőzike (Leucojum aestivum), agár kosbor (Orchis morio), poloskaszagú kosbor (O. coriophora), mocsári- és pompás kosbor (O. laxiphlora ssp. palustris, O. l. ssp. elegans), hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), hogy csak a legszebbeket említsem. A közelben találjuk a Dráva-sík legnagyobb kornistárnics (Gentiana pneumonanthe) termőhelyét.

Erdők

A Drávát szegélyező puhafa ligeterdőkről már esett szó. A magas árszinten található keményfa ligeterdők a Dráva-síkon maradtak fenn a legjelentősebb kiterjedésben. Fő fafajaik a kocsányos tölgy (Quercus robur), a magyar kőris (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) és a vénicszíl (Ulmus levis). A gyertyános tölgyeseknél már a gyertyán (Caprinus betulus) is a fő fafajok közé tartozik. A legjelentősebb erdőtömbök a Körcsönyei- és Vörösi-erdő, Sellyétől délre a Mocsár- és Szárazerdő, Csányoszrótól Északra a Szilas, továbbá a Vajszlótól északra és keletre lévő erdők, valamint a már említett kisszentmártoni erdő. Ezen erdők gyepszintjében sok védett növényt találunk. Kora tavasszal virágzik a szártalan kankalin (Primula vulgaris). A mediterrán eredetű szúrós csodabogyó (Ruscus aculeatus) és illatos hunyor (Helleborus odorus) télen is zöld hajtásaival hívja fel magára a figyelmet. A cserjékre felfutó, illatos virágú jerikói lonc (Lonicera caprifolium) és a pirító gyökér (Tamus communis) helyenként együtt is látható. A farkasszőlőt (Paris quadrifolia) jellegzetes négy leveléről könnyen felismerhetjük. Orchideáink közül jellemző a madárfészek kosbor (Neottia nidus-avis), a kétlevelű sarkvirág (Platantera bifolia), a békakonty (Listera ovata) és a széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine).

Madarak sokasága él ezekben az erdőkben. A legritkábbak közül fészkel a fokozottan védett réti sas (Haliaetus albicilla), vörös kánya (Milvus milvus) és fekete gólya (Ciconia nigra). A holló (Corvus corax) csapatok korrogva köröznek az erdők felett, s a fekete harkály (Dryacopus martius) messze hangzó kiáltását is rendszeresen hallhatjuk.

2007. március 30-án kelt rendeletben nyilvánították védetté a 452 ha-os Bükkhát Erdőrezervátumot. Az erdőrezervátumok létesítésének célja az erdőtársulások, a bennük zajló természetes folyamatok, a bennük élő védett és fokozottan védett élő szervezetek élőhelyének, életkörülményeinek biztosítása.

Híres a Dráva-sík gímszarvas és vadállománya. Említést kell tenni a visszatelepült aranysakálról (Canis aureus) is. Az 1980-as évek végén lőtték az első példányt Körcsönyepuszta közelében, majd az elmúlt húsz év alatt teljes jogú tagja lett a Dráva-sík emlős faunájának. Jellegzetes vonításuk megtöri az éjszaka csendjét.

Ormánság

Gyakran, mint földrajzi fogalmat említik az Ormánságot. Valójában néprajzi fogalom. Kiss Géza kákicsi református lelkész az Ormánságról írt könyvében így határolja le területét: "Baranya délnyugati szögletében, két községet Somogyból is kikerítve, (akkor még Drávafok és Markóc Somogy megyéhez tartoztak, szerző megjegyzése) 45 halódó, színmagyar falucska tekint ki a nagyvilágba … Olyan kicsi, hogy két nagyobb községet leszámítva 40-80 háznál egy-egy falucska többet nem számlál. … Észak-déli irányban 20-25, nyugat-keleti irányban 45 km az a terület, amivel ráborul édesanyjára, a Drávára, melynek rétségei, gürüi (lápjai), illatos füvű, mindig zöld gyótái (füves térségei) gondos, bőkezű dajkaként táplálták, míg anyai emlőit ki nem szárították… Nyugoti részét nevezik Okorvidéknek, keleti szélét Bőköznek, középső részét Ormányköznek, vagy egyszerűen Ormánynak" A Sellyei kistérség az Okorvidékhez tartozik. Két megközelítésből eredeztetik az Ormánság szót. Egyik magyarázat szerint török eredetű, az orman = erdő szóból ered. Ennek ellentmond, hogy az erdő szó a régi oklevelekben szerepel, de orman alakban nem említik soha. Másik megközelítésben a finn-ugor eredetű ur szóból származik, amely vizes területből kiemelkedő hátságokat jelent. Ilyen urmokkal, urmákkal, ormányokkal teleszórt terület volt a baranyai Dráva-sík a folyó szabályozása előtt. Az itt élő emberek református vallásúak voltak. Templomaik mennyezetét, karzatát gazdagon díszítették. Mára csak a Drávaiványi és a Kórósi templom maradt fenn teljes pompájában.

Idegenforgalom

Az Ormánság - határközelisége folytán - a rendszerváltásig a turizmus elől elzárt terület volt. Mára a kirándulók, turisták egyre nagyobb számban keresik fel a kistérséget, többek között a Három folyó kerékpárút is áthalad itt, de a bakancsos turisták számára is elérhető a vidék. A Villányi-hegységből jelzett turistaúton juthatunk el Sellyéig, majd a jelzések tovább Szigetvárra vezetnek bennünket. Mailáthpusztáról kiindulva, a sárga körút jelzésen a Cun-Szaporcai holtágat megkerülve juthatunk vissza a kiindulási ponthoz, míg a kék körút jelzésen, a Bőköz tanösvényt járhatjuk végig. A Nemzeti Park határa a folyó árvízvédelmi töltése. A valamikori nyomsávon hosszabb-rövidebb sétákat tehetünk a Dráva hullámterében. Drávasztára alatt vigyázzunk, mert egy fokozottan védett tábla állja utunkat. Ez a terület csak szakvezetővel látogatható.

Szerző: Wágner László


Készült "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" projekt keretében.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében valósult meg.
A Magyar Turizmus Zrt megbízásából készítette az Integranet Kft.